Magamról

Saját fotó
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam... (A szerző fotóját Kocsis Dóra készítette http://dorcphoto.blogspot.hu/ http://​www.facebook.com/​PhotosByDorc )

2012. július 24., kedd

Nő a tükör előtt

Ma reggel valami olyat tettem, amit eddég még soha.
Akik ismernek, tudják, hogy bár odafigyelek az öltözködésemre, de nem vagyok egy divatmanci. A ruhatáram 2-3 évvel ezelőttig leginkább a "hmmm" szócskával volt jellemezhető, azóta történt némi mennyiségi és összetételi változás.
Alapvetően, úgy az esetek 98,5%-ában jóban vagyok önmagammal, bár nem mondom, lehetnének a lábaim darabonként vagy 30 cm-vel hosszabbak és a lódarázs derekam elejéből is lemaradhatna a négylábú (persze ezért nekem kéne tenni :D ), de azért elvagyok velem. Sosem leszek egy Elle McPherson, akit csak úgy emlegetnek "A Test".
Reggeleim - az öltözködés tekintetében - úgy zajlanak, hogy kb. fogmosás közben végigpörgetem fejben a szekrényeim tartalmát, eldöntöm, hogy mit veszek fel, majd megteszem, belepillantok a tükörbe, hogy nincs-e valami kirívó hiba és kész. Ehhez képest a mai reggelen fogmosás közben megszületett a kép, hogyan is fogok kinézni a kigondolt ruhadarabok felöltése után, ami valóságban viszont egyáltalán nem tetszett. És ekkor következett, ami még soha: körülbelül nyolcszor öltöztem át, mire nagyjából elégedett lettem a végeredménnyel. Eddig a pontig hol a felsőt cseréltem másikra, hol a szoknyát/nadrágot, hol mindkettőt egyszerre és közben kiült arcomra a rököny, hogy mit teszek, magamat sem hittem el! :D
Minderre azért volt időm, mert a mai reggelt nem munkával kezdtem, hanem a fogorvosnál. A székben hanyakodva, nyolcmillió kütyüvel és egy kézzel a számban azon elmélkedtem, hogyan is fogom mindezt formába önteni, mert ilyen tettet meg kell örökíteni. Nehezen jött össze, mert fogorvosdoktortündérnéni olyan tökéletesen adta be a lórugás-méretű zsibbasztót, hogy teljesen ki vagyok ütve, drágaszépfőnököm már telefonon is megkérdezte kétszer a tárgyalásról, hogy jól vagyok-e, minden rendben, mert hát nem akar bókolni, de kurva szarul nézek ki. Miután annyit álltam a tükör előtt, hogy összehozzam mára a tökéletes komplét...

2012. július 19., csütörtök

Én szeretem a csütörtököt

Akik ugyanott dolgoznak, mint én, illetve a fészbúkon szokták nézni az adatlapomat, azok tudják, hogy minden csütörtök 15:00 órakor megváltozik a világ. A szemben lévő közösségi házban ugyanis ekkor kezdődik a nyugdíjasok klubdélutánja. Biztosan van neki valami aranyos neve is, de mi csak topogópartinak hívjuk.
Ennek a bulinak egyetlen hátulütője, hogy kihallatszik a "zene". A lakodalmakból ismerős felállás nyújtja nyugdíjasainknak a talpalávalót. Jelesül egy szál férfiember, egy szál mikrofon, egy szál szinte-titzátor és egy szál erősítő. A színvonal is hasonló, időnként a hideg futkároz a hátamon és a hajam rendszeren kívül is égnek áll. A fickó énektudása virtuóz, remekül előad bármit ugyanazon a hangon, ugyanabban a ritmusban. Zeneileg nem kell semmit hozzátennie, hiszen arról is megismerszik a szinte-tizátor, hogy bele lehet programozni a melódiákat. Ráadásul műfajtól függetlenül mindent lakodalmas-zene stílusban.
Vidámabb napjainkon azon versenyzünk a kollégáimmal, hogy ki ismeri fel hamarabb az adott nótát, amit sokszor csak a szöveg után lehet, mert sem a zene, sem az énekdallam nem hasonlít az eredetire, még csak nyomokban sem (és mogyorót sem tartalmaz).
Valamiben mégiscsak utolérhetetlen ének- és zenemesterünk, hihetetlen módon tudja összemixelni a különböző dalokat. Így csap át a "Mint a mókus fenn a fán" kezdetű mozgalmi ének hirtelen a méltán elfeledett 3+2 zenekar híres "Kombiné" című dalába, amely simán folytatódik a Quantanamera-val és ez feltűnés nélkül beleolvad Rúzsa Magdi Gábrieljébe (vagy mi a címe...).
Ma egy elnöki utasítás megkreálása közben lepett meg minket összetéveszthetetlen stílusával a szomszéd. A legrosszabb résznél (egy (fej)hangon, egy tempóban kántál) rámtört a hányinger és a vágy, hogy a főnököm repialkoholjait megcsapoljam. Ezen vágyamnak hangot is adtam, épp akkor, amikor egész napos távollét után a főnököm belépett a szobába. Mivel a világ legjobb főnöke, csak ennyit reagált: "Nyugodtan!" Persze azért tudom az illemet és munkaidőben nem alkoholizálok :)
Egyesek szerint irigylése méltó a helyzetünk, mivel nem minden munkahely szolgál élőzenével heti rendszerességgel, én azért szívesen elmellőzném ezeket az alkalmakat :)
Bár ma átfutott a fejemen, hogy a nyugdíjasok biztosan nagyon várják minden héten a csütörtök délután 15:00 órát. Sokuknak valószínűleg ez az egyetlen elérhető szórakozás és társadalmi élet. Az ablakból szoktam látni, hogy milyen vidáman perdülnek-fordulnak a parketten, és rájöttem, hogy milyen jó, hogy vannak még olyan helyek a nagy, büdös székesfővárosban, ahol ők is szórakozhatnak. Nem tudom, hogy van-e belépő, van-e büfé és milyen árszínvonallal működik, remélem azért azok is meg tudják fizetni, akik nem zsíros, magasrangú állami vagy vállalati állásokból mentek nyugdíjba és így ők is jól érezhetik magukat minden csütörtök délután 15:00 órától...

2012. július 12., csütörtök

Egy régi koncert emléke

Kedvenc együttesem egyik dalának refrénjében a következő szöveg hallható:

"You are my hero, my Friday night"
/Joey Tempest, Europe - Hero/

ezt egy darabig átköltve énekeltem: "You are my hero, my Sunday night" ugyanis egyik - számomra nagyon emlékezetes - koncertjük 2010. január 30-án, vasárnap volt Bécsben.
A jegyeket gondosan beszerztük már decemberben, másnapra szabdságot vettünk ki Krivel és hatalmasat buliztunk. Na de mint annyi minden más, ez sem ment nekünk egyszerűen.
Kezdődött ott, hogy már megint nem sikerült időre elkészülnöm. Mózsit becsomagoltuk, kóla betárazva, de én még a hajamat szárítottam az indulás tervezett időpontjában és akkor még nem ilyen csutak volt. Közben Kri egyeztette az útvonalat öcsémmel (Johnny Bravo reinkarnációja, ha ez mond bárkinek is bármit...), mert hogy ők szoktak oda járni bulizni, ahol a koncertet rendezték. Ezen felbuzdulva, mit nekünk GPS (bár nálunk volt és be volt programozva), nekivágtunk az útnak. Irtózatos zimankó és zegernye kísérte utunkat egészen Tatabányáig, onnantól már csak a széllökések maradtak. Típusomat tekintve átfolyó jellegű vízmelegítőként működöm, tehát déli 12 órától már nem vettem magamhoz folyadékot az útközbeni kellemetlenségek elkerülése érdekében. Még magyar területen beszereztük az osztrák autópálya matricát egy benzinkútnál, Kri megkérdezte, nem óhatjok-e esetleg látogatást tenni a legkisebb helyiségben. Nem óhajtottam, egyrészt mert nem volt hólyagvészhelyzet, másrészt nem óhajtottam hányásízzel a számban tombolni a koncerten, ismerve a magyar benzinkutak mosdóiban uralkodó látványt és szaghatást. Ennek megfelelően Bécs előtt nem sokkal (ahol a legszarabb, hupolykás az autópálya) már igencsak szűköltem és mantra-szerűen hajtogattam, hogy: "mindjárt bepisilek, mindjárt bepisilek, mindjárt bepisilek", de egy jó darabig még nem tudtam könnyíteni magamon. Tesóm útmutatásának megfelelően megtaláltuk a táblát, ahol be kellett fordulni, hogy pöpecül megtaláljuk a Gasometer nevű helyet, de pesze hogy nem egy út kanyarodott onnan és nanáhogypersze mi a másikra kanyarodtunk. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, majd az út végén - más lehetőség nem lévén - behajtottunk egy nyitott kapujú parkolóházba. Ez gyorsan megváltozott és mi már csak a L'art Pour L'art Társulatot tudtuk idézni: se ki, se Be, se nyő. Megkerestük a kijáratot, ahol Kri ékes magyar-angol-német és mutogatós keveréknyelven kidumált minket a parkolóházból, hogy ne kelljen fizetnünk, mert nem mi vagyunk szőkék, hanem ők hagyták nyitva a kaput. Túlélvén a parkolóházi borzalmakat továbbindultunk követve az utat, mivel másfelé nem lehetett, és behajtottunk egy alagútrendszerbe... azt hittem, soha többet nem látjuk meg a napfényt. (Közben én csendesen folytattam a mantrázgatást, miszerint mindjárt bepisilek, ekkor már kb. egy órája voltunk Bécsben.) A nyolcadik kör után elhatározás született, mégiscsak vegyük elő a GPS-t. Szerintem rajtunk kívül senki másnak nem okozott volna meglepetést, hogy a föld alól elég nehezen tud kontaktust teremteni a műhóddal. Persze ez sem elsőre ugrott be, csak miután már néhány jógagyakorlatot bemutattam az anyósülésen feszülő hólyaggal próbálván minél közelebb tartani az eszközt a földfelszínhez. Nem jártam túl sok sikerrel. Itt már Kri is elkezdett zsolozsmázni, hogy "Nem fogunk odaérni! Nem fogunk odaérni!" (Ekkor délután öt óra volt, a koncert 9-kor kezdődött és már Bécsben voltunk....)
Sok lúd disznót győz alapon kiverekedtünk magunkat az alagútból, viszonylag rövid idő alatt megtaláltuk a koncert helyszínéül szolgáló vigalmi negyedet is. Leparkoltunk, majd Kri elindult megérdeklődni a járókelőktől, hogy fizetős-e a parkolóhely vagy wtf. Egy fiú és egy lány sétált arrafelé, mint kiderült Észtországból jöttek, szintén a koncertre és ők sem tudták, hogy kell-e fizetni vagy sem. Viszont az legalább kiderült, hogy pont a Gasometer bejárata előtt találtunk parkolóhelyet :). Miután tisztáztuk, hogy továbbra sincs fogalmunk a parkolódíjról, elindultam a szomszédos mozipláza felé, ami kb. akkora mint a Westend és csak mozik és kávézók vannak benne. És legnagyobb megkönnyebbülésemre: mosdók! :D A koncert kezdetéig ellátogattam még oda néhányszor. Majd megkezdődött a sorbanállás a beengedésért, ahol nagy küzdés volt a helyben maradásért, mert annyira fújt a szél, hogy majdnem elszálltunk mint Mary Poppins, és még csak esernyő sem kellett hozzá.
A lényeg, hogy időben bejutottunk, nagyon jó helyen tudtunk megállni, láttunk és láttak is minket :) Tény, hogy eléggé kilógtunk a hanyattlökött uborka temperamentumú osztrákok közül a tombolásunkkal. Olyannyira, hogy egyszercsak feltűnt: az énekes videóra rögzíti önfeledt éneklésemet és ugrabugrálásomat... szerintem azóta, ha rossz kedve van, csak előveszi és máris gurul a nevetéstől ;)
A hazaút majdhogynem eseménytelenül telt, legalábbis Székesfehérvárig, mert ott bealudtam és onnantól semmire sem emlékszem.
És hogy honnan jutott ez most eszembe? Október 23-án ismét Europe koncert Bécsben!!!! :D :D :D

2012. július 9., hétfő

Logisztikai bravúr 2.

Múlt héten sikeresen beszerződtek a könyvespolcok! :) bár ez sem volt egyszerű mutatvány ;)
Kriről nem árt tudni, hogy nőci létére úgy viszonyul a vásárláshoz, mint a pasik, nem hogy nem szereti, de inkább utálja. Viszont engem szeret és ezért sok mindenre hajlandó.
Arra is, hogy csütörtök délután 5 és 6 között a XI. kerületből átvágjon az Őrs vezéri téri IKEA-ba, kocsival, 9 millió fokban. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk és a lehetőségekhez képest igyekszem mindent elintézni, mire odaér. Az volt az alapvetés, hogy mivel a komód is a külső raktárban volt (Kerepesi út másik oldala, Árkád mögött), ez is biztosan ott lesz, mert nagy darab. Tehát mire Kri odaér, elkészíttetem a számlát, kibányászom amit még szeretnék és már suhanhatunk is. Aha, na persze. Hiába 220 cm egyenként a doboz, ez az önkiszolgáló raktárban volt...
Mire Kri odaért, én már a piactéren bóklásztam, konkrétan a lámpáknál, telefonos navigáció alapján viszonylag hamar megtaláltuk egymást úgy, hogy nem kellett még1x körbemászni az egész áruházat. Elvergődtünk az önkiszolgáló raktárig, kevés dolgot vettünk közben (ami nagy szó!), szereztünk egy bevásárló kocsit (amiről még a múltkor megállapítottuk: jééé, ez tök jól gurul, nem teszkós!).
Az első megpróbáltatás az volt, hogy a raktár salgópolcairól a 23-34 kg-s dobozkákat hajítsuk át a bevásárló kocsira. Vicces látványt nyújthattunk. Hah! ez menni fog kiáltással megpróbáltam megmozdítani az egyik dobozt, jött is kifelé a szemem, mint a csigának... táska, szatyor, kisvirág lepakolódott a földre és ketten próbáltuk meg végrehajtani a feladatot. Egy kis huza-vona-ráncigatás-kocsi irányba állítás után elkezdtük megközelíteni a pénztárat. Ami nem volt kis mutatvány a kocsiról mindkét irányban túllógó, dögnehéz szekrényekkel a "platón". Volt közben némi visítozás: jajajajajaj! menj arrébb légyszi, mert nem tudom irányítani a kocsit és nem akarlak elütni! A pénztáron viszonylag hamar átjutottunk, mert véletlenségből sikerült úgy elhelyzni a dobozokat, hogy az összes vonalkód egy irányban volt :)
Nem is tudtunk róla, de most jött még a neheze. Levergődtünk a parkolóba, megtaláltuk a kocsit is. Kri szerencsére nem felejtette el kölcsönkérni apukája lehajtható hátsó ülésű kombi Astráját, így gondoltunk sitty-sutty bedobáljuk a cuccost a csomagtartóba és már itt sem vagyunk. Bár így is szükség volt némi pakolászásra, mert a Puntó kilukadt kipufogója helyett is aznap érkezett az új kipufogó rendszer, ami keresztben fért el a hatalmas csomgatérben. Segáz! kikapjuk, berakjuk a dobozokat, visszahajítjuk a kipufogót, leporoljuk kezünket és már száguldunk is haza! Ehhez képest a dobozok 5 cm híján nem fértek be... se vízszintesen, se keresztbe, se terpeszállásban, sem háttal, sehogy... Nincs más  hátra, tetőcsomagtartó. A következő lépések történtek:
1. kipufogó vissza a csomagtartóba.
2. szekrények (k. nehéz szekrények...) felpakolászása a tetőcsomagtartóra két nő által.
3. felrakott szekrények spaniferrel történő rögzítése...
A 3. pontnál elvéreztünk. Először is kibogoztuk a gyönyörű, telefontársaságrózsaszín madzagokat. Kri elkezdte körbetekercselni az objektumokat, majd rájöttünk, hogy nem annyira tudjuk, hogyan kell rögzíteni ezeket. Szerencsére volt egy bontatlan csomag is, így azon meg tudtuk nézni az ábrát :D
Ennél a pontnál kiderült, hogy rossz irányba tekertük a madzagot. Lebontottuk, kezdtük előlröl. Miután a tökéletes tekercselési technikát megtaláltuk, már csak rögzíteni kellett a madzagot abban az izében, aminek fogai vannak. Hááááát.... ezen már ott röhögtünk. Én fogtam azt a végét, ahol ez a veszélyes elem található volt, lógtam rajta, mint Tarzan a liánon, Kri pedig próbálta bejuttatni a madzag másik végét a fogak közé. Természetesen először rossz irányból.... Összességében 4 dobozunk volt, 2-2 arányban osztottuk el és mindkét kupacot 2-2 spaniferrel rögzítettük. A 3. madzag rögzítésekor már a biztonsági őr is elsétált arra, megnézvén, mit szerencsétlenkedünk össze... A végeredmény, kereken 60 perc volt, mire szállítható állapotba hoztuk a menazsériát... :D
Elindultunk hazafelé, amikoris az első felüljárónál a szívemhez kaptam és felvisítottam: Úristen! nem fog lecsúszni a cucc a tetőről? Kri megnyugtatott, hogy max. megmozdul kicsit, mivel a spanifer belevágott a kartondobozba, a felüljáróról lefelé meg majd helyrecsúszik :D
Hazaértünk, már csak be kellett vinni a dobozkákat... Nem részletezem, a második doboznál már alig bírtam járni a vinnyogva röhögéstől, de ezt is megoldottuk. És naná, hogy még aznap este összeraktam :) - Gyönyörűek!

2012. július 5., csütörtök

Logisztikai bravúr

Krivel ma megyünk és beszerezzük a Szabó Ervin könyvtár tárolására szolgáló könyvespolcokat az IKEA-ba. Erről eszembe jutott az, amikor a komódomat vettük ugyanitt. A komód paraméterei: 97x51x162 cm, lapraszerelve kicsit hosszabb a doboz. Úgy terveztük, hogy mindezt bevarázsoljuk Kicsikébe, Kri háromajtós Fiat Puntójába. Nem is lett volna ezzel semmi gond, amennyiben minden úgy alakul, ahogy terveztük, jelesül: ketten megyünk és a hátsó ülést lehajtuk, így prímán bepasszinthattuk volna a cuccost. Ámde jött velünk sógornőm, Bogi (aki egyébként Kata) is, így máris nem lehetett lehajtani a hátsó ülést, ami nagyban akadályozta a tökéletes logisztikát.
Na de nem hiába vagyunk mi szőke nők hatalmas tapasztalattal, kicsit gondolkodtunk és máris rájöttünk a remek megoldásra. Szétszetdjük a csomagolást és az alkalmas helyekre betuszkoljuk a komód darabjait! Aham, majdnem sikerült is. Bogi ült hátul, kicsit furcsa testtartásban, nyakának feszülve néhány komódalkatrésszel. Legnagyobb fejtörést a komód felső lapja okozta, mivel az adottan 51x162 cm, semmilyen módon nem rövidíthető, Kicsike fara pedig nem hosszabbítható. Kri gondolt egy merészet, felnyitotta a csomagtartót és hátulról becsúsztatta a lapot a hátsó ülés elé, majd szemét szorosra zárva lecsapta az ajtót, mondván a sarka vagy kiviszi az üveget vagy nem. Velünk volt a mázli, bennmaradt az üveg (0,5 cm rés is maradt) :)
A göngyöleget visszaszármaztattuk az áruház raktárának, bepattantunk Kicsikébe és vígan hazavágtattunk. Tudok türelmes is lenni, de ez ilyen esetekben nem látszik, úgyhogy érkezés, becuccolás, elköszönés után neki is láttam összelegózni a komódot, úgy este 9 magasságában. Minden alkatrész a helyére került,  záró modzulatként fel akartam tenni a komód hátulját, néztem jobbra, néztem balra, de nem találtam sehol. Felhívtam Krit, hogy nem maradt-e valami Kicsikében, de mivel ez is elég nagy terjedelmű darabja a bútornak, feltűnt volna. Aztán rájöttem: addig logisztikáztunk a szemerkélő esőben, mígnem a göngyöleggel együtt ott maradt a hátlap is... :)
Ma kombi Astra-val  hasítunk és szigorúan ketten, így nem kell majd szétszedni a csomagolást ezért remélhetőleg semmilyen alkatrészt nem hagyunk az áruházban!

2012. július 3., kedd

Azért vannak a jó barátok...


… hogy amikor szükséged van rájuk, jöjjenek és átköltöztessék a Szabó Ervin Könyvtárat, a régi, kicsit kopott de egyébként gyönyörű szekrényeket segítsenek fehérré varázsolni, a pergő vakolatot lekaparják és befoltozzák, felpasszintsák a fürdőszobapolcokat és a karnisokat, mindezt fotókkal dokumentálják, tartsák benned a lelket (miután jól kinevették magukat) amikor leszakadt az ágyad és a hűtlen cinyók helyett kapj tőlük egy másikat J
Szásával, aki egy szibériai kandúrka, még nem ismerjük egymást, de már megszületett vasárnap (07.01. – szép ajándék J), augusztusban fogunk összeköltözni. Összecsiszolódásunk valószínűleg jó néhány bejegyzés témájául fog szolgálni.

2012. július 2., hétfő

Önálló életem első lépései - főpróba


Az élet és a családom úgy hozta, hogy szombaton már a – számomra – új lakásban kellett aludnom. Éppen ezért rettentő boldog voltam, hogy csütörtökön ki is szállították a megrendelt, gyönyörűséges, 180x200 cm-es ágyamat, melyet Dorka és Béka hathatós segítségével össze is állítottunk. A középső, merevítő léccel és annak alátámasztásaival akadt egy kis gondunk. A padló egyenetlensége miatt nem feltétlenül ért le mindegyik a földig. Na de nem hiába vagyunk Dorkával kreatív százezermesterek, olló, léc és némi hullámkarton segítéségével megoldottuk a problémát, stabilizáltuk az ágyat. Este szépen (persze jól felmálházva :D) el is csattogtam a lakáshoz, hogy eltöltsem ott az első éjszakát. Még pakolásztam egy jó darabig, majd zuhany, egy jó könyv kibányászása valamelyik dobozból és irány az ágy. Emlékezvén az összeszerelés közben tapasztaltakra, szép óvatosan forgolódtam és naná, hogy az ágy közepén, nehogy már baj legyen. De lett… kb. a harmadik fordulásnál (mintegy félóra után) egyszercsak egy hatalmas reccsenést hallottam, majd szinte azon nyomban megéreztem a hátsómban néhány szög és faszilánk sürgető nyomását. Ott ültem a beszakadt ágy legkellősebb közepén és azon töprengtem, hogy hogy a fenében fogom kiakrobatikázni magam onnan úgy, hogy a lehető legkevesebb további sérülést okozzam mind magamnak, mind az ágynak. Megfordult a fejemben, hogy felhívom anyut, aki légvonalban kb. 10 méterre tőlem, szintén az ágyában feküdt, de a telefonom pillanatnyilag a galaxis másik felét jelentő elérhetetlen távolságú éjjeliszekrényen tartózkodott. Cirkuszi kupolába illő mutatványokkal kikászálódtam az ágyam romjai közül, lerángattam róla a matracot és szemrevételeztem a károkat. A középső, merevítő mizéria három darabban végezte… Miután az ágyat berugdostam a sarokba, elvágtam magam a matracon és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Végül annyira felhúztam magam, hogy még vagy egy órán keresztül olvastam, holott alig láttam már a fáradtságtól, közben azon tekert az agyam, hogyan is fogom helyrehozni az ágyat.


Vasárnap Móni barátnőm vállalt két fuvarnyi dobozszállítást, és amikor megmutattam neki az általa még csak fotókon látott lakást, mondta, hogy ide-oda csináltathatnék szekrényt, úgyis jön az asztalos. Boci szemekkel bámultam rá, hogy: „Mééééé jön az asztalos???????” Mire rezignáltan rámnézett és csak annyit mondott: „Hát az ágyat megcsinálni, nem?” Na ezen a ponton már tényleg kiszakadt belőlem a röhögés, és fuldokolva próbáltam elmondani: „Baszki, ez nekem eszembe se jutott!”


Hát így telt az első éjszakám az új lakásban J Remélem a színházi főpróbák analógiájára, ahol direkt megbotlanak a színészek, hogy letudván a bakikat, a bemutató már rendben menjen, ez volt az egyetlen baki a beköltözés témakörében és a továbbiakban nem szakad le/rám/át/be/fel semmi…


(2012.06.11.)